Anikó-Oldala Zene, Versek,Blog

A legnagyobb kihívás az életben megtanulni egyedül lenni.Egyedül aludni,egyedül kelni ,egyedül a problémákkal lenni. De aki ezt megtanulta nála erősebb ember nincs!

 

A csend hangjai Hahó, sötétség, öreg barátom, jöttem újra beszélgetni veled, mert álmomban egy látomás megint elültette magjait, puhán lopódzva. És ez a látomás, ami az agyamba fészkelte magát, Ott van még mindig A csend hangjai közt. Nyugtalan álmaimban egyedül jártam Macskaköves, szűk sikátorokban, egy utcalámpa sápadt fénykörében. Galléromat feltűrtem a nyirkos szélben, Ahogy egy neonfény villanás a szemembe szúrt, És az éjszakát kettéhasította Megérintve a csend hangjait. És láttam ott, a csupasz fényben Tízezer embert, talán többet is. Embereket, akik szavak nélkül szóltak. Akik hallgattak, de nem figyeltek, Akik soha nem énekelt dalokat írtak, És közülük senki nem merte Megzavarni a csend hangjait. "Bolondok!" mondtam "ti nem tudjátok, hogy a csend úgy nő, mint a rák, Halljátok meg, amit nektek tanítok, Fogjátok a kezem, amit felétek nyújtok." De a szavaim néma esőcseppekként koppantak, És visszhangzottak a csend kútjaiban. És az emberek leborulva imádták Az általuk emelt neon istenséget, És akkor kigyulladt a vészjel, És megszólalt a figyelmeztető hang, És azt mondta: "a próféták szava Ott van az aluljárók falán, a bérházak udvarán, Elsuttogva a csend hangjaiban.





 

Taníts meg szeretni!
Engem nem tanítottak meg szeretni,
hogyan kell egy másik embert ölelni,
miként kell kimutatni azt, mit érzek,
sajnos, ezek a szomorú tények.
Engem anyukám nem ölelt meg soha,
pajkosan sosem harapdált meg foga,
sosem éreztem szívének dobbanását,
lelkéből feltörő, mély sóhajtását.
Engem őszintén még nem szeretett senki,
nem tudtak igazán boldoggá tenni,
de én sem tudom kimutatni, mit érzek,
és ezért belül nagyon vérzek.
Mutasd meg, miként kellene engem szeretni,
mindennapok gondjait Velem feledni,
kérlek, taníts meg, én hogyan szeresselek,
hogy Téged boldoggá tehesselek.
Karolj át és ölelj, kérlek, szorosan magadhoz,
férkőzz közel a szívemet körbevevő falakhoz,
mutasd meg, miként szerethetlek én Téged,
a szívedhez, ehhez csupán egy kulcsot kérek.

Az embernek szükséga van arra,hogy fontos legyen.Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény.Ha valakivel nem törödnek,annak az élete hannyatlásnak indul,ha nem érzi,hogy fontos valakinek-legalább egy valakinek-akkor az egész élete jelentéktelenné válik.Ezért a szeretet a lehető legjobb terápía.

 

Idézetek!Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „Add Uram, hogy jó lehessek, Soha ne gyűlöljek, csak szeressek! Virágot lássak télben, hóban, Ne higgyek a rosszban, csak a jóban! A kenyérnek falatját megbecsüljem, A szenvedők könnyét letöröljem. A holnaptól sohase féljek, Az embernek jobb jövőt reméljek! Uram, ki fönt vagy a Mennyekben, Add, hogy higgyek Benneo rendületlen, Hogy mindig őszintén jó lehessek, Soha ne gyűlöljek, csak szeressek. ozitív gondolatok”

 

Egy Idézet!

Szeresd,mert ha nem teszed meg,megteszi más.Tötörödj vele,mert ha nem figyelsz rá,elhagy téged.Öleld meg,ha kéri,mert ha nem teszed,majd megkapja mástól azt,amire vágyik.Ne akkor akard megfogni a kezét,amikor már hiába.Nem akkor kell észbe kapni,mikor már késő.Addig örülj,amíg egy nő szeret és törődik veled,akkor is ha túl sokat.Örülj neki, mert abban a pillanatban,hogy nem teszi,meghal valami.Valami,amiért később mindent odaadnál,de tudod,van hogy akkor már késő lesz.

 

 

Ha egy férfi vonzónak talál, vonzódni fog hozzád, és kész: a szimpátia, a szeretet és a nemi vágy megmagyarázhatatlan, nincs köze semmilyen külsőséghez. Ha egy FÉRFI nem látja meg benned a NŐ-t, akkor hiába fogysz, hízol, vagy szépítkezel, lehetsz bármennyire dekoratív, soha nem fogsz tetszeni neki. Hát ne akarj másmilyen lenni, mint amilyen vagy! Mert lehet valaki csinosabb nálad, lehet valaki okosabb, vagy fiatalabb, de sohasem lesz olyan, mint TE. A megfelelő ember az akinek, pontosan azért tetszel, mert nem vagy olyan, mint más, a valódi énedet fogja értékesnek találni! Minél közelebb kerül hozzád, annál jobban fogsz neki tetszeni és minél jobban beléd szeret, annál szebbnek fog látni téged, napról napra… anélkül, hogy változnál.
(A. J. Christian)
 

Aranyosi Ervin:
A barátság gyógyít
Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.
Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.
Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellet, nem kell neked orvos!
Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítnak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.
Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.
Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,

 

ANYA ÉRTED JÖTTEM – NEM TUDTAM, HOGY A TESTVÉREIM AZ IDŐSEK OTTHONÁBA ADTAK
Mária már egy éve az idősek otthonában élt, szomorúan és elkeseredetten. Három gyermeke volt, de egyik sem akarta a gondját viselni, a fiát már néhány éve nem látta és nem is hallott róla semmit.
A lányai a saját életükkel voltak elfoglalva, nem volt helye az idős asszonynak náluk. December utolsó napja volt, Mária születésnapja. Az idős asszony becsukott szemmel és keserű mosollyal emlékezett a régi időkre. Nagyon szerette a férjét, sokat dolgozott, nevelte a gyerekeket és nagyon jó háziasszony volt. Szinte mindenben sikeres volt ezért a körülötte élő emberek csodálták őt, sőt néhányan irigykedtek is rá.
Később a férje meghalt, a lányok pedig férjhez mentek. Máriának volt egy szobatársa az idősek otthonában, aki most hirtelen eltűnt valahová. Az idős asszony úgy gondolta, hogy egyedül maradt ezen a számára fontos napon. Egyszer csak kopogtak a szoba ajtaján, a társai voltak a szomszéd szobákból, akik egy tortával és kötött zoknival lepték meg az idős hölgyet.
– Boldog születésnapot kívánunk Mária!
– Jaj, de szép, most már tudom, hová tűntél el egy ideje!
– Ünnep van mondták a társai, fújd el a gyertyákat.
Ezután pedig leültek majd beszélgetni kezdtek, tortát ettek és teát ittak, így ünnepelték Mária születésnapját. Néhány órával később együtt köszöntötték az újévet, majd mindenki visszavonult a saját szobájába. Mária egyedül maradt a szobatársával aki azonnal el is aludt.
Mária azt álmodta, hogy a fia hangját hallja.
– Anya ébredj, itt vagyok, boldog születésnapot kívánok! – mondta a fia, aki az anyja ágya mellett állt.
Mária csak mosolygott, közben pedig potyogtak a könnyei.
– Anya beteg vagy? – kérdezte a fia
– Nem, a születésnapját ünnepelték a barátaival – mondta az igazgatónő igazgatója. Mária kinyitotta a szemát és meglátta a fiát, Mátét.
– Ez nem álom, azt hittem álmodom.
– Nem álom, válaszolt a fia, anya érted jöttem!
– Ébredj fel anya, isten éltessen.
– Köszönöm fiam!
Mária megölelte a fiát közben pedig keservesen zokogott.
– Ne sírj anya, mondta a fia, hazamegyünk hozzám, nem tudtam, hogy a nővéreim itt hagytak, ahogy megtudtam elhatároztam, hogy érted jüvük.
– Anya van egy menyed és egy unokád, ők már várnak téged.
Mária csendben figyelte az otthon igazgatóját és próbálta elfogadni, hogy nem álom, hogy elmehet innen. Az igazgató pedig a következőket mondta Máriának: Egy igazi férfit neveltél a fiadból.

 

Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban.Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, a szerint hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halkszavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
Wass Albert
 

Aranyosi Ervin: Egyéniség vagy!
Soha ne akarj a csorda után menni,
letaposott füvet, kényszerből legelni!
Járd a magad útját, s azt az élen éld át,
mutass világodnak, szeretetből példát!
Soha ne akarj hát, csak egy helyben ülni,
szeretetlenek közt, csendben elvegyülni,
ha nyugtalan szíved új vágyakra sarkall,
lehet, hogy csak érted ébred fel a hajnal!
Soha ne hajolj meg, ne törjön alázat,
ám nem érhet célba, ki ész nélkül lázad!
Figyelj az érzésre, ne rohanj a falnak,
mert az erősebbek könnyedén felfalnak!
Akkor jutsz a csúcsra, ha vágyad vezérel,
s ha képes vagy élni, vágyad erejével.
Ám sose kapaszkodj túl görcsösen bele,
mert attól késni fog vágyad jövetele.
Képzeld, hogy elindul, érezd azt, hogy látod!
így kezd teremteni a belső világod.
És ha megjelenik képzeleted vásznán,
sose gondold azt, hogy: “hinném, hogyha látnám”!
Hanem lásd valósnak, mintha kézbe vennéd,
s hidd el már a tiéd, ha nagyon szeretnéd,
majd engedd útjára, mint egy folyó folyjon,
s engedd, hogy a lelked reá hangolódjon.
Mikor együtt rezeg célod és a vágyad,
a teremtés módját végre megtaláltad!
Ám ne hidd, hogy vágyad, csak tárgyakat teremt,
akár érzelmeket, vagy eseményt jelent.
Tudd meg, a teremtés nem egy földi törvény,
a vágy a célodat húzza, mint az örvény,
és ha ezt megérted, nem mutogatsz másra,
mert te vagy egyedül életed kovácsa!

 

Vajon hány ilyen kérés érkezett Istenhez az elmúlt időszakban?
Csodás üzenete van ennek a zsoltárnak, mégpedig az, hogy akik Isten megismerésére törekednek, nincs mitől félniük.
Azok az emberek, akik már egyszer veszítettek, nagyon nehezen próbálkoznak újra.
Olyan nehéz kimondani a veszteség, gyász, félelem völgye után, hogy „Még mindig hiszek benned, Uram!”
„Halld meg, Uram, hangomat, hívlak!” – arra biztatlak, hogy mondd ki hittel. Lépj újra a reménység biztos talajára. Próbálj meg Istenbe kapaszkodni, mert ha a reménység lángjának egyetlen szikrája is él még benned, akkor talpra fogsz állni, kikerülsz a gödörből, amiben jelenleg van az életed, és újra éledhet a benned levő hit, ami meggyengült.
Márk evangéliumában olvasunk egy asszonyról, aki mindenét az orvosokra költötte, de nem tudtak rajta segíteni. Helyzete csak rosszabbodott. Mit gondolsz, ez az asszony hány éven keresztül hitt reménykedve a gyógyulásában? Csupán arra volt szüksége, hogy Jézus ruhájának egyetlen darabját is megérintse. Hite győzedelmeskedett, mert nem adta fel, Jézus meggyógyította.
Hitből élni nem könnyű. Bármennyire is legyél összetörve, bármennyire is emésszen ott legbelül a félelem, egy hely mindig marad számodra Isten karjai között.
Akkor is, ha nem látod értelmét a történéseknek; akkor is, ha nem érted, miért veled történik mindez; akkor is, ha az imáidban feltett kérdésekre nem érkezik konkrét válasz; akkor is, ha a félelem minden erődet elveszi tudd kimondani: Még mindig hiszek benned, Uram! Hívlak!
 

Élet vagy halál?
Nagyon sok hívő még mindig nem érti, nincs a szívében kijelentés arról, hogy fékezze meg a nyelvét! Amikor a szád olyan szavakat szól, ami nem Isten Igéje, akkor te azt választottad, azt szólítod be az életedbe. Amikor azt mondod "nem tudom, hogy meggyógyulok e, nem tudom, hogy reggel még itt leszek e, nem tudom, hogy holnap lesz e mit ennem stb" akkor az életed felett a halált szólod! Amilyen könnyen ezek a szavak kijönnek a szádon, ugyan olyan könnyen ki tudod mondani Isten igéjét az ÉLETET! Minden körülmények között, /mindegy hogy a látható éppen mit mutat, hisz a hit a láthatatlanból szólítja elő, / az Életet szóld! De ehhez kell, hogy tudd a szívedből azt, hogy a helyzetedről mit mond Isten!
Amíg nem vert gyökeret az Ige a szívedbe, nincs kijelentett tudásod, addig bizony a kételkedés az ismeret hiányával összhangban fogsz szólni! És az Halál! Hiába imádkozol, ha azután folyamatosan az ellenkezőjét mondod! Az imádat abban a pillanatban a kukába dobtad! És a gyógyulás helyett marad a betegség, és jöhet a halál, a kilátástalan helyzet ott marad és nélkülözni fogsz, és egyre jobban eluralkodik rajtad a félelem!
Nem elég csak elolvasni az Igét, bemagolni mint egy verset, a szívedbe kell gyökeret vernie! Nem kell egy nap 100 Igét elolvasni, nem kell 10 féle tanítást megnézni! Olvass el 3 Igét, többször is olvasd el! Forgasd, gondolkodj rajta, mit is mond neked az az Ige! Öltsd magadra! vedd birtokodba! Hallgass meg egy tanítást 5 ször, állítsd meg, keresd ki az épp elhangzott Igét olvasd el többször forgasd. Hallgasd újra és újra azt a tanítást, amíg a Szellem nem ad a szívedbe megértést, amíg meg nem tudod ragadni azt a mondatot, szót, amire neked szükséged van abban a helyzetben! Amikor egy hatalmas öröm önti el a szíved, felugrasz és azt mondod: hallelúja igen ez az, ez az enyém, megragadom, birtokba veszem, és ragaszkodok hozzá minden körülmények között!
EKKOR LESZ ÉLŐ A SZÁMODRA AZ IGE! EKKOR FOG GYÜMÖLCSÖT TEREMNI AZ ÉLETEDBE! Addig csak fejbéli tudásod van, ami a viharban nem fog megtartani, nem fog győzelmet előhozni!
Hitre van szükséged? Győzelmekre van szükséged? Változásra van szükséged? Kezd el ma a fent leírtakat, meg fogod tapasztalni, hogy lehet évek óta küzdesz, és nem jöttek a győzelmek, de rövid időn belül hatalmas változás jön elő! Gyógyulás, áldás, helyre állítás stb!
VÁLASZD AZ ÉLETET!
 
Legyen időd...
Legyen időd gondolkozni...
Ez az erő eredete.
Legyen időd játszani...
Ez az örök fiatalság titika.
Legyen időd olvasni...
Ez a bölcsesség forrása.
Legyen időd imádkozni...
Ez a legnagyobb erő a földön.
Legyen időd szeretni,
hogy mások szerethessnek...
Ez istenadta kiváltság.
Legyen időd barátságosnak lenni...
Ez az út a boldogság felé.
Legyen időd nevetni...
Ez a lélek muzsikája.
Legyen időd adni...
Túlságosan rövid a nap ahhoz,
hogy önző legyél.
Legyen időd dolgozni...
Ez a boldogulás ára.
Legyen időd cselekedni tiszta szeretetből...
Ez a Mennyország kulcsa.
Figyelj a mára!
a Tegnap csak álom,
a Holnap csak látomás;
a helyesen megélt Ma tesz
boldog álommá minden Tegnapot,
és minden Holnapot reményteljes látomássá.
Legyen idõd...
(fordította: Sajgó Szabolcs..
 

KALIMONASZ – Álmodni jöttem
Olyasféle lény vagyok, melynek természete, hogy gondolkodik, és lényege abban áll, hogy állandó és szeretettel teljes.
Most ember vagyok, álmodni jöttem. Szívem vágyakkal teli, és a legnagyobb köztük: hogy szerethetek.
Amíg kerestem önmagam, önfeledten éltem. Amikor megtaláltam, már láttam, figyeltem, és adtam.
Minden, ami létezik, a szeretetből fonta magát. A szeretet töméntelen szálából lettünk emberré, és ugyanezen szálakkal fonódunk egymáshoz – a földhöz, a levegőhöz, a tengerhez, valamennyi létezőhöz. Senki nem független másoktól, még akkor sem, ha úgy érzi, egyedül van – a lélek láthatatlan jelekkel öleli magához az egész világot. Hogyan? – Egy érintéssel, vagy csak egyetlen emberi szóval. A lélek sugárzásánál nincs nagyobb fény.
Ne félj a magánytól, sosem vagyunk egyedül. Milliónál milliószor többen kísérik bátortalan lépteinket, s enyhítik égő emberi fájdalmainkat, egy távoli világból, ahonnan valamennyien jöttünk. Ez az igazság.
TATIOSZ – A csillagok törvényei
Egy világ teremtését vállaltad életeddel, a saját világodét, amely a hatalmas világ parányi mása. Valamennyi cselekedeted – alkotás. Amit mondasz, ahogy szólsz, amit gondolsz és teszel, ahogyan szeretsz – a Te alkotásod. Így építed általa a világegyetem rád eső részét.
Ismered jól a csillagok törvényeit: a Hegy fölötti Égben örömmel fogadják jó szándékú szavaid és tetteid. A mi világunkban is megbecsülendők ezek a nagyságok. Minél többet adsz, annál közelebb kerülsz valódi önmagadhoz.
Higgy magadban! Nem bánom, ha csak annyira, amennyire én hiszek benned.
Nagy erő ez, mely a világot a jó felé mozgatja, ha őszinte és mélyről jövő. Ahogyan én érzem és küldöm feléd, úgy higgy magadban Te is.
TATIOSZ – A szeretet nyelvén
[Kassák Könyvkiadó, 2017.]

 

Tudod, mit szeretnék? Elmerülni szemed világában, lelkemmel ott elrejtőzni.
Tudod, mit szeretnék? Elbújni, karjaid közt megpihenni, erődet úgy érezni.
Tudod, mit szeretnék? Őszinte, vidám perceinket örökkévalósággá tenni, soha el nem feledni.
Tudod, mit szeretnék? Harmóniát, szavak nélküli csendet, bensőnkben megfoganó szépséget Neked megmutatni.
Tudod, mit szeretnék? Belső békével hozzád érni, érintésemmel szíveden pecsétet elhelyezni.
Tudod, mit szeretnék? Sötét éjszakában veled bolyongani. Csendünket lelkünk egyezségévé tenni.
Tudod, mit szeretnék? Soha el nem feledni. Emlékezni, mi végre vagyunk MI egymás felei.
Tudod, mit szeretnék? Feltétel nélkül szeretni, szívemben valóságodat örökre megőrizni.

 

TATIOSZ – A másik ember
Az emberek rohannak, és úgy gondolják, nem kell figyelniük egymásra. Pedig lelkünk számára minden más érdektelen. Csak az számít, mit és hogyan éltünk meg együtt. Így lett mindennél fontosabb a béke, mely szép megnyilvánulása az Istenektől kapott szeretetnek.
Ha valakivel összehoz a sors, gondolj arra, hogy a találkozás mögött ezer és ezeregy ok rejlik. Minden emberi kapcsolat szent egymásra találás. A másik emberben önmagad másik felét ismered fel, minden vonásában saját vonásaidat látod meg. Amit róla gondolsz, magadról gondolod. Amit vele teszel, magaddal teszed. Amit róla képzelsz, magadról képzeled. Mindaz, amit neki kívánsz, egy napon veled fog megtörténni.
Ne gondolj, ne szólj semmit, csak szeresd a másik embert, és baj nem érhet.
 

A mai nap margójára..
Indiában négy spirituális szabályt követnek.
Az első azt mondja:" Aki az életedbe jön, az a megfelelő ember." Senki sem jön véletlenül az életünkbe, a körülöttünk lévő emberek, akik velünk érintkeznek, hogy találkozunk, okkal vannak ott.
A második azt mondja: " Ami velünk történik, annak pontosan meg kell történnie." Semmi, abszolút nincs abban ami az életünkben történik, nem történhetett volna másképp. Még a legjelentéktelenebb részlet is. Nincs az: " Ha másképp csináltam volna... Minden másképp történik.." Nem. Pontosan az történt, aminek történnie kellett, és így kellett lennie, hogy megtanuljuk a szükséges leckéket és továbblépjünk.
A harmadik azt mondja: " Bármikor elkezded, az a megfelelő idő." Minden a legjobbkor kezdődik, nem előtte, nem utána. Amikor készen állunk valami új kezdetére az életünkben, akkor kezdődik.
És a negyedik és végső szabály azt mondja: " Ha valami véget ér, akkor véget ér." Csak úgy. Ha valami véget ért az életünkben, az a saját érdekünk volt, így jobb, ha otthagyjuk és továbblépünk, már gazdagodva azzal a tapasztalattal.
Azt hiszem, nem véletlen olvasod ezt, talán megérted, hogy egy hópehely sosem esik rossz helyre!
 

Lassan megérted... hogy az időt, amit arra fordítasz, hogy építsd mások életét, fordíthatnád a magadéra is. Hogy felesleges időpocsékolás azon fáradozni, hogy megments valakit, aki nem hajlandó a változásra.
Lassan megérted… hogy az ígéretek lehetnek szépek, de mindaddig üresen csengenek, míg valóra nem váltják őket. Hogy nem számít, ki mit mond, ha tetteivel meghazudtolja önmagát.
Lassan megérted… hogy túl értékes életed minden perce ahhoz, hogy várj valakire. Aki valóban szeret, felismeri mindezt. Ő adni akar, nem pedig elvenni az életedből.
Lassan megérted… hogy ha valóban megtaláltad a másik feled, nem kell elveszítened önmagad. A valódi szeretet elfogadja a másikat olyannak, amilyen.
Lassan megérted… hogy minél jobban szereted önmagad, annál jobban szeretnek majd Téged. Annál befogadóbbá válsz a szeretetre. És a szeretet mércéje nem az, hogy mennyi adsz a másiknak, hanem az, hogy mennyire vagy képes önmagad maradni.
Lassan megérted… hogy nem számít, mi történt a múltban… és a jövőbe vetett ígéretek sem jelentenek semmit. Életed egyetlen meghatározó eleme a jelen pillanat. Az, hogy mennyire vagy képes megélni a lényed.
Lassan megérted… hogy el kell engedned azok kezét, akik aláássák önbecsülésed, és képtelenek Veled haladni az úton. Megérted, hogy senki másért nem kell felelősséget vállalnod, a saját életedért viszont kötelező…
S ha megértetted, megértél arra, hogy önmagad légy…...

 

 

 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Marci ' " őű ŐŰ

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678

almaspite.hupont.hu

2. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés

► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.

autoberles-budapest.hupont.hu

3. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés

► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.

autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu

4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

5. ANGOL-SZABÓ-ÉRDEN

► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden

angol-szabo-erden.hupont.hu

6. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület

► Profi munka, gyári anyagok!

autokarpit.hupont.hu

7. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző

► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.

autoberlesbudapest.hupont.hu

8. Autóbérlés Győr

► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.

autoberlesgyor.hupont.hu

9. Autóbérlés Székesfehérvár

► Autóbérlés NAPI 5000,-Ft ár. Autókölcsönzés, kisbusz bérlés, teherautó bérlés gyors kiszolgálás. Bérautó Székesfehérvár

autoberlesszekesfehervar.hupont.hu

10. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

4. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

5. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

6. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

8. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak

► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre

lakasvetel.hupont.hu

9. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

10. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

11. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

12. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

13. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

14. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

16. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

17. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

18. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

19. Egy izzópont.

► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu

izzopont.hupont.hu

20. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

21. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

22. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

24. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

25. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

26. Csapágy és Villanymotorpont

► +36 30 4941848 / 53gyula19@freemail.hu

csapagypont.hupont.hu

27. Smile, even if it hurts! <3 ~ Mosolyogj, akkor is, ha fáj! <3

► Ez itt egy csajos oldal...Van itt minden, képek, idézetek... Remélem tetszeni fog! :) <3 Légyszi lájkold a Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/star.of.hop

emorainbow.hupont.hu

28. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

29. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

30. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

31. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

32. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

33. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

34. www.ismertetok.hupont.hu

► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!

ismertetok.hupont.hu

35. Minden nap egy rövid kis történet és mások

► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.

rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu

36. Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.

► A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)

remtortenetekmost.hupont.hu

37. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

38. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

39. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

40. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

41. Bakugangyilkosok előre!!!!!!!!!!!!!!!!!!

► Sziasztok szeretitek a bakugant?Ha igen nézd a weboldalam.Az igazi nevem Veress Emil.11 éves vagyok.Ezt az oldalt a bakuganosnak ajánlom.

bakugangyilkosok.hupont.hu

42. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

43. Bronzkefék,szénkefék

► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu

bronz-szenkefe.hupont.hu

44. Csajok!

► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!

csontikutya.hupont.hu

45. ~*Minden ami twilight saga!*~

► Sziasztok! Az oldalam a TwiLiGht SaGa világaval foglalkozik,itt mindent megtalálsz a filmmel és a könyvvel kapcsolatban!:)Remélem tetszik majd nektek!:)

twilightsagaalkonyat.hupont.hu

46. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

47. Állatokról Sztárokról is szól de szerintem itt az ideje keresgélni

► Ez itt Rami & Ancsi weboldala tök jó gyakrabban gyertek

ancsirami.hupont.hu

48. Mlincsek Ivett oldala.Köszöntelek téged,remélem tetszik majd.<3

► Sziasztok!!Mlincsek Ivett vagyok az oldal szerkesztöje.Remélem tetszik majd az oldal,vissszavárlak titeket.Az oldal minden nap feltöltés alatt áll.Minden nap lesz valami új.

star-gril.hupont.hu

49. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

poroszlose.hupont.hu

50. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

51. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

52. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

53. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

54. Télapó, Télapó műsor, Mikulás szán, Hóember, Adventi játszóház

► Télapó műsorok, ahol a télapó varázsszánkójába a gyerekek is beülhetnek, Hóember, Lali Bohóc, Lili Bohóc szórakoztatja a gyerekeket, és közben a sok hatalmas téli fajátékon játszhatnak

telapomusor.hupont.hu

55. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

56. Százszorszép Dalkör Újszentmargita

► "Ezt a diófát nagyapám ültette, Árnyékában nem ült, gyümölcsét nem ette, Nem magáért tette - másért cselekedte"

szazszorszepmargita.hupont.hu

57. LOVAKRÓL CSAK RÓLUK!!!

► Sziasztok!!Zsófi vagyok.Azért készítettem ezt az oldalt, mert kedvenc állatomról írhatok és kedvenc elfoglaltságomról ami már nem hobbi szinten van.Fontosnak tartom, hogy a legnemesebb állatot mindenki megismerje!!

lovakrolcsakroluk.hupont.hu

58. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

59. Elvált emberek honlapja

► Az elvált nők, elvált férfiak részére segítségeket, kapcsolatokat, érdeklődési köröket támogató baráti hangvételű, pozitív gondolkodású weblap.

elvaltak.hupont.hu

60. Bontott alkatrészek reális áron

► Nálunk nagyon sok mindent megtalál. Használt, bontott alkatrészek garanciával!

kalapos.hupont.hu

61. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

62. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

63. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ

► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !

ogrodzeniowe.hupont.hu

64. CENTER PLETENIH ŽIC, ZAŠČITNIH MREŽ IN BETONSKIH DROGOV KÓTAJI

► MREŽNA OGRAJA JE NAJCENEJŠA OGRAJA NA SVETU. PRI NAS DOBITE VSE, KAR POTREBUJETE ZANJO. IN KAR JE NAJPOMEMBNEJŠE: PO TOVARNIŠKI CENI!

novaograja.hupont.hu

65. *LOVAK LOVE*:x,,:),,:P,,:)),,:x,,mert mindenünk a ló:x,,és egyebek..,,xD:P

► :P :) :D :* :X Mint láthatjátok ez az oldal a világ legszebb és legokosabb állatával foglalkozik!!!! Nézz körül és érezd jól magad!! Itt sok érdekes dologgal találkozhatsz!! :) Itt nem csak lovakról, de más dolgokról is találsz különböző dolgokat:P

lovaklovaklovak.hupont.hu

66. Csajok forever♥♥♥

► Nah sziia...Ez az oldi 100%csajos szval ha fiúk idetévednének akkor good bye!!!Itt minden féle csajos dolgot megtalálsz!!Az oldi mindig frissül.By:Fattih. ♥♥

csajok-forever.hupont.hu

67. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

68. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

69. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

70. Romantik Camping Bük

► Fedezd fel a természet varázsát a Romantik Camping-ben! Akár lakókocsival, akár lakóautóval érkezel, akár sátorral nálunk minden kényelem adott egy felejthetetlen élményhez. És ami a legjobb: házi kedvenceidet is szívesen látjuk!

romantikcampingbuk.hupont.hu

71. Fashion Europe Net - Jeans - FE.N - független Partnerünk: Zempléni Éva

► Az egész világ farmert visel! - Magyarország - Jeansnetwork - Jeansparty

jeansnetwork.hupont.hu

72. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

73. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

74. Érdekességek

► Olyan termékeket mutatnék be amelyek egyaránt a fiatalok és idősebbek figyelmét is felkelthetik! Nézzék meg ezeket a rendkívüli ajánlatokat és remélem örömük is lesz benne!

partner.hupont.hu

75. BÓNOM-ZUGI HORGÁSZ ÜDÜLŐ

► BÓNOM-ZUGI HORGÁSZAT,BÓNOM-ZUGI ÜDÜLŐ! PIHENJEN, HORGÁSSZON GYOMAENDRŐDÖN! KAPITÁLIS FOGÁSOK! PÁRATLAN SZÉPSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET, A KÖRÖS-HOLTÁGAK PARADICSOMÁBAN.

bonomzug.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 5
Heti: 66
Havi: 123
Össz.: 24 505

Látogatottság növelés
Oldal: Idézetek
Anikó-Oldala Zene, Versek,Blog - © 2008 - 2026 - ancsur-oldala.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »